Falusi CSOK

A Falusi CSOK részletszabályait tartalmazó kormányrendelet (302/2023. (VII. 11.)) alapján 2024. január 1-jétől a házaspárok, egyedülállók, illetve élettársak közel 50%-kal megnövelt összegű támogatásban részesülhetnek, illetve államilag támogatott lakáshitel igénybevételére is jogosultak lehetnek.

A részletszabályok a következők:

A gyermeket vállaló vagy nevelő nagykorú igénylő preferált kistelepülésen lévő lakás vonatkozásában új egylakásos lakóépület építéséhez / vásárlásához, használt lakás / egylakásos lakóépület vásárlásához és bővítéséhez, illetve korszerűsítéséhez, valamint meglévő használt lakás bővítéséhez, illetve korszerűsítéséhez az alábbi támogatásokat veheti igénybe:

  • vissza nem térítendő állami támogatást,
  • többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatását,
  • adó-visszatérítési támogatást.

Ki igényelheti a Falusi CSOK támogatást?

  • A támogatást házastársak, élettársak – kizárólag együttesen –, illetve egyedülállók is igényelhetik.
  • Előre vállalt gyermek után igényelt támogatást kizárólag fiatal házapárok igényelhetnek, amennyiben az igényléskor a feleség még nem töltötte be a 41. életévét (Meglévő gyermekek után igényelt támogatás esetén az igénylő életkora nem számít).
  • Egyik igénylő sem lehet büntetett előéletű.
  • Az igénylők egyik tagjánek sem lehet 5 000 forintot meghaladó összegű köztartozása (Amennyiben a kérelem benyújtása és elbírálása napján van ezt meghaladó köztartozás, úgy 14 napon belüli visszafizetés esetén lehetnek jogosultak).
  • Az igénylők legalább egyikének 2 év TB-jogviszonnyal kell rendelkeznie.
  • Az igénylők a központi hitelinformációs rendszerben (KHR) nem rendelkezhetnek nyilvántartott tartozással, vagy azt 1 évnél régebben kiegyenlítették.
  • Az egy háztartásban élők egyidejűleg egy támogatás igénybevételére jogosultak.
  • Igénylés határideje:
Vásárlás eseténaz adásvételi szerződés megkötését követő 180 napon belül
Építés eseténhasználatbavételi engedély kiadását / a használatbavétel tudomásulvételét megelőzően
Bővítés eseténhasználatbavételi engedélyről szóló határozat / a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági dokumentum kiállítását megelőzően

Melyek az ingatlanra vonatkozó előírások?

  • Hasznos alapterületre vonatkozó előírások
GyermekszámLakásEgylakásos lakóépület
Egy gyermek40 m²70 m²
Két gyermek50 m²80 m²
Három v. több gyermek60 m²90 m²

Ki minősül gyermeknek?

  • Az igénylők vér szerinti vagy örökbefogadott eltartott gyermeke, és a 25. életévét még nem töltötte be, vagy betöltötte, de megváltozott munkaképességű személynek minősül.
  • magzat a várandósság betöltött 12. hetét követően.
  • házaspár gyermekvállalásának teljesítésére előírt határidő:
1 gyermek4 év
2 gyermek8 év
3 gyermek10 év

Ha a házaspár a gyermekvállalást örökbefogadással kívánja teljesíteni, úgy a gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő két évvel meghosszabbodik.

  • Előre vállalt gyermekek száma:
Gyermektelen házaspárMax. 3 gyermek
Egy gyermekes házaspárMax. 2 gyermek
Kétgyermekes házaspárMax. 1 gyermek

A támogatás megállapítása során a meglévő gyermeket, a 12. hetet betöltött magzatot, valamint a vállalt gyermeket együttesen kell figyelembe venni.

Mekkora a Falusi CSOK összege?

Használt lakás / egylakásos lakóépület vásárlásához + bővítéséhez és / vagy korszerűsítéséhez

GyermekszámÖsszeg 2023Összeg 2024
Egy gyermek600.000 Ft10.000.000 Ft
Két gyermek2.600.000 Ft4.000.000 Ft
Három vagy több gyermek10.000.000 Ft15.000.000 Ft

A lakás / egylakásos lakóépület vásárlására megállapított összege nem haladhatja meg az igénybe vett összeg 50%-át.

Meglévő használt lakás / egylakásos lakóépület bővítéséhez és / vagy korszerűsítéséhez

GyermekszámÖsszeg 2023Összeg 2024
Egy gyermek300.000 Ft600.000 Ft
Két gyermek1.300.000 Ft2.000.000 Ft
Három vagy több gyermek5.000.000 Ft7.500.000 Ft

Az érintett lakásban az igénylőnek az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett, legalább 50%-os tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie. Bővítésre 6 év, míg korszerűsítésre 4 év áll rendelkezésre.

Új egylakásos lakóépület építéséhez / vásárlásához

GyermekszámÖsszeg 2023Összeg 2024
Egy gyermek600.000 Ft10.000.000 Ft
Két gyermek2.600.000 Ft4.000.000 Ft
Három vagy több gyermek10.000.000 Ft15.000.000 Ft

A Falusi CSOK összegét megalapozó gyermekszám meghatározása:

  • egyedülálló esetén az igénylővel közös háztartásban élő gyermekét veszik figyelembe,
  • házastársak esetén a házastársakkal közös háztartásban élő közös, valamint a házastársak nem közös  gyermekeit együttesen veszik figyelembe,
  • fiatal házaspár esetén a fiatal házaspárral közös háztartásban élő közös, a házastársak nem közös, valamint a fiatal házaspár által közösen vállalt gyermekeket együttesen veszik figyelembe.

Visszafizetésre vonatkozó szabályok!

Gyermekvállalás esetén

  1. Ha a házaspár a vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidő kezdetét meghatározó okiratok – kölcsönszerződés, használatbavételi engedély, hatósági bizonyítvány – kiadását követő 30 napon belül, de legkésőbb a használatbavétel tudomásulvételét követő 45 napon belül a bemutatási kötelezettségének a hitelintézet felszólítását követően sem tesz eleget, akkor a támogatás összegét a folyósítás napjától számított, a jegybanki alapkamat + 3% mértékű kamattal növelten vissza kell fizetniük.
  2. Ha a fiatal házaspár a gyermekvállalásra a szerződésben meghatározott határidőig a gyermekvállalását nem vagy csak részben teljesíti, úgy az igénybe vett támogatás összegétm a folyósítás napjától számított jegybanki alapkamat + 3% mértékű kamattal növelten – a határidő leteltét követő 120 napon belül – vissza kell fizetniük.

Válás esetén

  1. Ha a fiatal házaspár a gyermekvállalást a házasság felbontásának / érvénytelenítésének időpontjáig nem teljesíti, köteles a házasság felbontásának / érvénytelenítésének tényét a bírósági határozat jogerőre emelkedését követő 60 napon belül a hitelintézetnél igazolni, és az igénybe vett támogatás összegét a folyósítás napjától számított, a jegybanki alapkamat + 3% mértékű kamattal növelten kell visszafizetni.
  2. Ha a fiatal házaspár a gyermekvállalást a házasság felbontásának / érvénytelenítésének időpontjáig csak részben teljesíti, köteles a házasság felbontásának / érvénytelenítésének tényét a bírósági határozat jogerőre emelkedését követő 60 napon belül a hitelintézetnél igazolni, és az igénybe vett támogatás összegét – csökkentve a határozat időpontjában meglévő gyermekek után járó Falusi CSOK összegével – a folyósítás napjától számított, a jegybanki alapkamat +3% mértékű kamattal növelten visszafizetni. 

Házasság felbontása / érvénytelenítése esetén, ha az egyik fél a másik féltől megszerzi az érintett lakás tulajdonjogát, és valamennyi gyermek lakóhelye marad, akikre tekintettel a kölcsönt igénybe vették, a lakást megszerző félnél marad, visszafizetési kötelezettség nem terheli.

Jogtalan igénybevétel esetén

  1. nem magyar állampolgár támogatott személy tartózkodási jogosultsága megszűnik, és 30 napon belül nem kap tartózkodásra jogosító okmányt, engedélyt vagy jogállást, a 30 napos határidő lejártát követően az igénybe vett támogatást köteles a tartózkodási jogosultság megszűnésétől számított, a jegybanki alapkamat + 3% mértékű kamattal növelten visszafizetni. 
  2. Ha az igénylők a hitelintézetnek vagy az igazolást kibocsátónak valótlan adatot tartalmazó nyilatkozatot tettek, és ez alapján jutottak támogatáshoz, akkor a támogatott személyek a folyósított támogatás összegét az igénybevétel napjától a jegybanki alapkamat + 3% mértékéű kamattal növelten kötelesek visszafizetni.

Lakás esetén

  1. Az állam javára bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom fennállása alatt a támogatás igénybevételével érintett lakást lebontják, lakás nem a támogatott személyek és kiskorú gyermekük lakóhelyéül szolgál, lakás használatát harmadik személynek átengedik, lakást a lakáscéltól eltérően hasznosítják, akkor a támogatott személyek kötelesek a támogatás összegét, a jegybanki alapkamat + 3% mértékű kamattal növelten visszafizetni.  
  2. Lakás építése vagy bővítése esetén a támogatott személyek a bővítési / építési szándékuktól elállnak, VAGY a bővítési / építési munkák megkezdését 30 napon belül a hitelintézet részére nem jelentik be, VAGY a kölcsönszerződésben meghatározott határidőn, de legfeljebb a bővítés / építés megkezdésétől számított 6 éven belül a hitelintézet részére nem igazolják, a már igénybevett támogatást a folyósítás napjától számított, a jegybanki alapkamat + 3% mértékű kamattal növelten kötelesek visszafizetni.
  3. bővítésre vonatkozó szerződésben a vállalt munkálatokat nem teljesítik, az igénybe vett támogatást az folyósítás napjától számított, a jegybanki alapkamat +3% mértékű kamattal növelten kötelesek visszafizetni.  

Egyéb fogalmak, tudnivalók

Új lakás:

  • A meglévő épület / épületrész átalakítása kivételével az alapozási munkáktól kezdődően – kivéve, ha a meglévő alap szakértői vélemény alapján felhasználható – újonnan épített egylakásos lakóépület, 
  • 2008. július 1-jén vagy azt követően kiállított használatbavételi engedéllyel / hatósági bizonyítvánnyal rendelkező új lakás, vagy
  • a kérelem benyújtásának időpontjában építési engedéllyel rendelkező, de használatbavételi engedéllyel még nem rendelkező lakás, amelyet első ízben természetes személyek részére értékesítenek.

Lakás:

  • lakhatás feltételeinek megfelelő, az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás szerint nyilvántartott  ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel,
  •  12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel rendelkezik,  
  • fürdőhelyiséggel és WC-vel rendelkezik,
  • közműves villamosenergia-szolgáltatással rendelkezik,
  • egyedi fűtési móddal rendelkezik,
  • közműves szennyvíz elvezetéssel, ivóvíz-szolgáltatással rendelkezik.

Egylakásos lakóépület:

  • olyan szabadon álló, oldalhatáron álló, zárt sorú beépítési móddal vagy a telken meglévő épülethez csatlakozó módon épített, egy lakást magában foglaló lakóépület, amely önálló tető- és épületszerkezettel és a terepszintről közvetlen bejárattal rendelkezik, vagy
  • olyan ikerház, sorház vagy láncház, amelyben a támogatással érintett lakás önálló tető- és épületszerkezettel és a terepszintről közvetlen bejárattal rendelkezik.

Bővítés:

  • a lakás hasznos alapterületének egy lakószobával történő növelése, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér beépítést, valamint az emelet-ráépítést is,
  • meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása nem minősül a lakás bővítésének,
  • kérelem benyújtása időpontjában az igénylők és mindazon személyek lakóhelyéül kell szolgálnia, akikre tekintettel az igénylők a támogatásra jogosultak.

Életvitelszerű bentlakás:

  • támogatással érintett lakásnak a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerinti bejelentett lakóhelyként történő életvitelszerű használata.

    Kérj egy ingyenes konzultációt, és megbeszéljük, milyen lehetőségeid vannak!
    Veszíteni valód nincs, csakis nyerhetsz!

    Töltsd ki az alábbi mezőket, majd kattints alul, az "Ingyenes konzultációt kérek!" gombra.